Darabokká törve
Egy lány ült a párkányon. Nézte az eget, mely csillagokkal volt tele. Nézte az esőt, mely hangulatát tükrözte. Arcán a könny vastag csíkot húzott, szeme a sírástól volt vörös. A Hold fátyolosan világított a vastag felhőrétegen át. Fényességgel borította be arcát, ahol a szomorúság vert lakhelyet. A könnye egyre csak folyt és folyt, pedig már nem akart sírni. Újra kitört belőle a zokogás. Nagy nehezen abbahagyta, és az ablakon legördülő esőcseppeket kezdte figyelni. Kergetőzve gurultak egymás után, és a végén egybeolvadva folytatták útjukat.
Még felhallatszott a nagy zsivaj az alsóbbik szintről, de őt már semmi sem érdekelte. Egyre nehezebbnek érezte szemhéját, és homályosodott a látása is. Hirtelen elsötétült minden. Amikor kinyitotta a szemét a nagyterembe találta magát. Épp a beosztási ceremónia folyt, és ő, a kisebbik énje ott állt a gólyák között. Mikor meghallotta a nevét, lassan odasétált a három lábú székhez és a fejébe húzta azt az öreg süveget. Az tejesen beborította a fejét. Hosszú gondolkodás után a Griffendélbe osztotta be. Még ilyen hosszú idő után is emlékezett arra, hogy mit mondott neki a kalap. Nagy taps fogadta, amikor leült a háza hosszú asztalához. Egy fekete, hosszabb hajú fiúval szembe talált magának helyet. Sokáig nézték egymás, csak a fiú egyik barátja zökkentette ki őket a nagy bámulásból. Még a vacsora folyamán sokszor találkozott a tekintetük, de csak pár pillanatig tartott az egész.
Újra sötét lett, de a világos még váratott magára. Nagy nehezen megint fény áradt a látókörébe. Látta amint negyedikesként ott szórakozott két fiúval. Egy fekete, kócos hajú, szemüvegessel és egy fekete, hosszú hajú egyeddel. A pálcáikból víz lövellt ki és ezzel árasztották el egymást. Hangosan nevetgélve szórakoztak. Két másik fiú nézte őket. Az egyik fejcsóválva olvasott egy könyvet, míg a másik mosolyogva, kiabálva, szurkolva figyelte az egyre nagyobb küzdelmet. A két fiú egyszerre támadta a lányt, aki már teljesen vizesen próbálta állni a sarat. A nagy vihorászásból és szórakozásból egy vörös hajú lány zökkentette ki őket, mert a szemüveges fiú hirtelen megállt és odasétált a lányhoz. A másikkal még folytatták a játékot, de hamar abbahagyták, mert úgy már unalmas volt.
Itt vége szakadt az álomnak, és megint a sötétség uralt mindent. A fény újra megjelent és egy andalgó párt mutatott. Pár évvel öregebbe voltak, olyan hetedévesek. Kézen fogva sétáltak a tó partján és beszélgettek. Megálltak és leültek egy nagy tölgyfa alá és a vizet nézték. Egy polip játszadozott a felszínével. Hosszú idő múlva végre felálltak, és a kastély felé indultak. Odafelé az eső is megeredt, így versenyt futottak. A fiú előnyt adott a lánynak, de úgy is utolérte. Az ölébe vette, és úgy bevitte a kastélyba.
A már jól ismert feketeség jött. Az újra világosságban úszó képben egy zsibongó tömeg sziluettje tűnt ki. Mindenütt szólt a zene, és kisebb csoportokban szórakoztak az emberek. Látta magát, amint nagy nyújtózkodással figyelte a tömeget. Megakadt a szeme egy hevesen csókolózó páron. Pár percig figyelte, hogy tényleg az az, aminek látszik és tényleg az az az ember, akinek látszik. Hirtelen ömleni kezdett a könnye, és felfutott a lépcsőn. Senki se vette észre, hogy elrohant, de mégis olyan volt, mintha mindenki őt figyelné.
Itt felébredt. A Csillagvizsgáló toronyban volt. Nem tudta, hogy hogyan került oda, de ott volt. Lassan felállt, és a párkány felé indult. Már érezte az arcán a esőcseppeket, mégis folytatta tovább az útját. Egyre csak közeledett, de éveknek tűnt mire odaért. Ott megállt, és még egyszer körbenézett a birtokon. Látta a tavat, aminek a partján töltötte el élete legszebb óráit. Látta a Rengeteget, ahol a legveszélyesebb élményeit élte át. Látta a kviddicspályát, ahol mindig jól szórakozott, még akkor is amikor 50 métert zuhant. És látta a zöld füvet, ahol mindig is a legnagyobb esztelenségeket csinálta.
Megtette az utolsó lépést, fellépett a párkányra. Érezte, amint hajába kap a szél. Érezte, amint teste tollként kapja fel a szél. Hallotta, amint kivágódik az ajtó, és hallotta, amint a nevét kiáltja valaki. Érezte, amint egyre vizesebb lesz. Érezte, amint a földhöz csapódik. Érezte, amint testének minden csontja darabokká törik. Érezte, hogy már nem kap levegő. Érezte, amint szíve nem dobban többé. Tudta, így sokkal könnyebb lesz. Tudta, ha ezt nem teszi meg élete pokol lesz. Látta, amint lelke a magasba emelkedik. Látta, amint a semmibe elveszik.
Egy fekete csuklya látszik a fényben,
Egy lány fut az utcán semmit sem sejtve.
Semmit sem sejt, csak a hideget érzi,
Semmit sem sejt, csak a félelmet érzi.
Egyre csak rohan, a sötétségtől fél.
Nem tudja mi jön, de lelke már nehéz.
Lelke már nehéz, a torka is fárad.
Lelke már nehéz, a lába is zsibbad.
Egy pillanatra nem figyel, s itt a baj.
Ág reccsen, egy sikoly hallik, és elhallgat.
Sikoly hallik, elhallgat, keze reszket.
Sikoly hallik, elhallgat, könnye folyik.
Jön a lény, s a lány lelke szabadul már.
Nem érez semmit, s szíve szabadon száll.
S szíve szabadon száll, el a végtelenbe.
S szíve szabadon száll, a messzeségbe. |
AJÁNLOM AZ OLDALT
