Újra utoljáta
5.fejezet

A következő hetekben nem volt változás. Az azkabani szökésről nem érkezett hír, így a diákok nyugodtak voltak.

Éppen Sötét Varázslatok Kivédése órán ültek a Hollóháttal. Bendry professzorral a néma varázslást gyakorolták, mivel ez kell majd a RAVASZ vizsgákra mind elméletben, mind gyakorlatban. Harrynek és Hermionénak nagyon jól ment, amit a tanárnő külön megdicsért. A fiú megfogadta, hogy edzésen ezt fogják gyakorolni, látva, hogy például Neville- nek, Seamusnak és jó néhány DS- es Hollóhátasnak nem megy.

- Mára végeztünk is – szólalt meg a professzor. – Gyakoroljátok a varázslat elvégzését, és a jövő órán írtok az elméletből. Ezenfelül még szeretném, ha írnátok a pajzsbűbájokról, amit 2 óra múlva kell leadni – fejezte be. Hát igen, Lyla jó tanár volt, de nagyon kemény.

A következő órájuk bűbájtan volt. Elbúcsúztak Miótól, akinek lyukasórája volt, és Ginnytől, akinek pedig bájitaltana.

Éppen a terem felé igyekeztek, amikor egy vörös hajú elsős lépett oda hozzájuk.

- Te vagy Harry Potter? – kérdezte.

- Igen.

- McGalagony professzor kérte, hogy menj az óráid után az igazgatói irodába – mondta a lány kissé félénken. – Egyébként Susan Evans vagyok, Griffendéles.

Harry emlékezett erre a lányra: egyszer véletlenül föllökte a folyosón. Tudta, hogy Griffendéles, látta már nem egyszer az asztaluknál. Olyan ismerős ez az Evans. Evans…Evans…Evans…LILY EVANS! Az édesanyja! Rá kellett kérdezzen:

- Neked rokonod Lily Evans?

- Igen. Az édesapja fiútestvérének a fiának a lánya vagyok. – Harry elképedt arcot vágott. – Tudom, bonyolult. Végül is a másod unokatestvérem. Miért kérdezted?

- Ő az édesanyám. Már rég meghalt. – Itt most szívesen nézett volna megint Edevis tükrébe.

- Én sosem láttam, mindig mondta apu, hogy ő más mint mi, és hogy már meghalt a férjével együtt, de nem tudja miért. Mikor kiderült, hogy boszorkány vagyok, akkor mondta, hogy ő is az volt.

- Értem. Akkor mi is rokonok vagyunk.

- Harry mennünk kell, mert büntetőmunkát kapunk Flicwictől – szólt bele Ron.

- Még úgyis találkozunk – mondta a lány és elsietett.

Mivel egyikük se akart pontlevonást vagy büntetőmunkát, ők is szapora léptekkel indultak órára.

**********

Ebédnél még találkozott Ginnyvel, és barátaival, aztán, mivel délután már nem volt több órája, fölment az igazgatói irodába McGalagonyhoz. Kíváncsi volt, mit akarhat tőle a tanárnő. Odaért a kőszörnyhöz. Mi a jelszó?? Gondolkodott egy ideig: emlékezett, hogy mikor utoljára itt volt Dumbledore volt. De hiszem azóta a professzor biztosan megváltoztatta. Vagy mégsem? Egy próbát megér.

- Albus Dumbledore. – E szavak hallatára a szobor megmozdult, és elindult a lépcső.

A fiú fölért az ajtóhoz és bekopogott. Nem kapott választ. Újra zörgetett az ajtó. Ekkor az igazgatónő kinyitotta.

- Köszönöm, hogy feljöttél – szólt -, bizonyára már kíváncsi voltál, miért hívtalak.

Harry megdöbbent. A tanárnő még nem nagyon tegezte őt, talán egyszer. Akárcsak Dumbledore- t hallaná - ő mindig letegezte – csak női kiadásban.

- Ülj le, kérlek – folytatta Mcgalagony. – Remélem nem zavar, ha ezek után tegezlek – persze csak ha ketten vagyunk.

Harry bólintott.

. Akkor jó – mosolygott. – Azért hívtalak ide, mert szeretném tudni, hol voltatok Ms. Grangerrel és Mr. Weasley- vel tavaly, egész évben. Úgy gondolom, hogy most már elmondhatod.

Harry sóhajtott.

- Hát legyen – gondolta, és belekezdett a véget nem érő történetbe.

Elmesélte az egész évüket. Most már megmondhatta, mit bízott rá Dumbledore, hogy szöktek meg Ronékkal az esküvőről, és hogy szerezték vissza a medált Umbridge- tól. Elmondta mit hagyott rájuk a professzor és mi haszna volt a tárgyaknak. A kard megszerzését és a medál elpusztítását, majd a Gringotts- i látogatásukat. Közben több fájó emlék jutott az eszébe és felevenődtek benne a rossz napok, amikor azt se tudták mihez kezdjenek. Végül mesét a tanárnőnek a Halál Ereklyéiről.

- Mikor visszajöttünk a Roxfortba, hogy megkeressük az utolsó horcrux- ot, már a halálfalók hívták Voldemortot. – a többit meg már tudja a tanárnő is.

Harry elhalgatott. Hosszú percekig egyikük se szólalt meg, McGalagony is emésztette a hallottakat.

- Köszönöm, hogy mindezt elmondtad – kezdte az igazgatónő. – Nagyon büszke vagyok, hyg végül is az én tanítványaim miatt van most béke a varázsvilágban.

Harry eleresztett egy halvány mosolyt.

- Részben miattunk.

- Akkor most menj, gondolom nem volt könnyű felidézni ezeket az emlékeket. Pihenj – mondta barátságosan a professzor.

Harry fölállt a helyéről, köszönt és kiment az ajtón.

- Igen, tényleg elég rossz volt – gondolta. Ránézett az órájára. Fél négy. Remélte, hogy barátai már a klubhelységben vannak. Most csak velük volt kedve beszélni, senki mással.

 **********

Fél nyolc felé jöttek föl a Nagyteremből vacsora után. Harry mindent megbeszélt Ginnyvel és Ronékkal. Most csak barátnőjével ült a klubhelységben és kandallóban lobogó tüzet nézte. Kint már korom sötét volt, csak a telihold világította be a tájat. A fiú Lupinra gondolt, ahogy kinézett az ablakon.

- Harry! Ginny! – Brian rohant be a Kövér Dámán, a Reggeli Prófétával a kezébe, utána egy sereg Griffendélessel. Odatartotta a túlélőhöz az újságot. Olvasni kezdte. Csak olvasta, olvasta, és mindenki az ő reakcióját nézte. Az arcáról egyelőre semmit sem lehetett leolvasni.

- Akármi is lesz, mi megküzdünk velük – mondta, miután letette a cikket.

- De mi lesz, ha Malfoyék is beállnak hozzájuk, meg még egy csomó mardekáros - kérdezte elkeseredetten Brian.

- Dracó mellettünk áll – mondta meggyőződéssel Ron. – Tudom, furcsa ezt pont tőlem hallani, aki mindig is mindenben rá gyanakodott, de az elmúlt időben megmutatta, hogy a mi oldalunkon áll, és én teljes mértékben megbízok benne.

- Már volt egy pár mardekárossal összetűzésem az elmúlt időben, de nekik csak a szájuk nagy – kezdte Harry. – Eddig is harcoltunk velük, és győztünk. Többen vagyunk náluk és talán már erősebbek is.

Mindenki bólogatott, a fiú lelket öntött mindenkibe.

Nehéz napok elé néznek, a Roxfort fölött megint sötét felhők gyülekeznek.