2. fejezet

Leszállt az este Esgaroth-ra, de vannak, akik nem alszanak. Egy nő és egy gyermek. Völgyzugolyba tartanak, egy gyönyörű hintóban ültek. A fiú nem tudott aludni, nem ment álom a szemére. Nem bírta tovább:

- Miféle históriáról beszéltél? – kérdezte szinte üvöltve

- Hmm… Majd megtudod, de most aludj, hosszú út vár ránk. – válaszolta titokzatosan a nő.

A fiú látta Arvenen, hogy fél, de nem tudta mért.

- Hajtson gyorsabban.- szólt előre a kocsisnak a nő.

- Miért sietünk ennyire?- kérdezte a fiú.

- Csst. Aludj!- Azzal a fiúfejét a térdére hajtotta, és megsimogatta a fiú puha arcát. Így Anor már hamar el tudott aludni.

Bekúszott a reggeli fény a hintó ablakán. A fiú hirtelen felébredt, majd lassan felült. Csak akkor látta igazán a nő szépségét. A fény rásimult az arcára, és a bőre ettől csak úgy csillogott. Kék szemében látszott a gyengédség és a szerénység, de tartásában az erősség és a magabiztosság tükröződött. A fiú nem tudta levenni a szemét a nőről és ez Arvennek is feltűnt.

- Hogy aludtál?- kérdezte a nő.

- Köszönöm jól, és te?- kérdezett vissza a fiú, s jól megdörzsölte a szemét.

- Én is.- válaszolta Arven.

A fiú felállt s elhúzta a függönyt. Épp egy erdőn haladtak át, Anor hallotta a madarak csiripelését. Azt próbálta kitalálni, hogy miről beszélhetnek. Már nagyon belemerült ebbe a dologba, mikor egy lepke szállt le az ablak párkányára. Egy egyszerű szürke színű lepke volt. A fiú észre is vette, és el akarta kapni, mikor a lepke elrepült. Repült, repült fel a magasba, s a fiú a szemével követte. Amikor levette a tekintetét a lepkéről, sasokat látott a felhők között. Már látott sasokat, de az már nagyon régen volt. A kocsis látta, hogy a fiú az ablaknál áll, így megszólította:

- Jó reggelt úrfi.

- jó reggelt uram.- válaszolta Anor, és visszaült a helyére.

- Az erdő végéig még vihetem magukat, utána már gyalog kell menniük.- mondta a kocsis, de ezt már Arvennek.

- Értem.- mondta Arven, majd lehunyta a szemét.

Pár perccel később a kocsi megállt. A kocsis nagy gondosan lesegítette az utasokat.

- Viszontlátásra.- mondta

- Viszlát.- mondta egyszerre a két utazó.

- Innen már sétálnunk kell.- mondta Arven.

- Miért?- kérdezte a fiú.

- Milyen kis kíváncsi vagy. Majd mindent megtudsz. ( Csak érjünk oda épségben)- gondolta magában- hosszú út vár ránk, úgyhogy szerintem induljunk.

Útközben gyakran megálltak pihenni. A fiú azt figyelte meg, hogy míg ő kettőt lép addig Arven egyet. Nem értette miért, rákérdezett.

- Arven. Te tudod, mért van az, hogy míg én kettőt lépek addig te egyet?

- Azért van, mert nekem hosszabbak a lábaim és messzebbre tudok vele lépni.- válaszolta a nő, miközben megborzolta a fiú haját.- nézd! Látod ott azokat a lovakat?- kérdezte.

- Azokat- s feléjük mutatott- igen.

- Tudod, hogy hívják őket?

- Nem- mondta Anor.

- Azok ott nearák, ott az én lovam is köztük.

Odasiettek hozzájuk, s mivel Arven már nem akart gyalogolni, felült a lovára, s felkapta a gyermeket is. Két áldó nap csak lovagoltak. A nő egy percet sem aludt. Arven szeme csillogni kezdett.

- Megjöttünk. –mondta diadalmasan a fiúnak.

Anornak még nem volt alkalma meglátogatni Völgyzugolyt, s most itt van. Leugrotta lóról és odaszaladt a kapuhoz. Csodaszép növények tekeregtek rajta, s fantasztikus minták borították be. A házak felé fordul. Lassan körbenézett. Fehér épületeket látott, tele virággal. A házak közt halkan csurgott a folyó, ami néhol zuhataggá alakult át. A fiú nem bírt az érzéseivel, könnyezni kezdett. Örömkönnyek voltak, ezt Arven is látta.

- Kerülj beljebb.- mondta, megfogta a fiú vállát és bekísérte egy nagy házba. Ott terített asztal várta őket, aminek a szélén egy férfi és egy fiú állt. Izgatottak voltak, már nagyon várták a jövevényt.

- Ő itt Aragorn a férjem, és a király. Ő, pedig a fiam, és a trónörökös.- mutatta be Anornak a családját. Anor illedelmesen meghajolt, bemutatkozott és kezet fogott.

- És most álljunk hozzá a vacsorához.- mondta Aragorn, leültek és elkezdtek enni. A vacsora közben senki se szólalt meg. Anor és Arven azért nem, mert már nagyon éhesek voltak, a többiek meg azért, mert hagyták őket enni. 8 óra körül fejezték be az vacsorát. Az evés után Arven megmutatta a vendégnek a hálószobáját és a könyvtárat. Itt el is búcsúztak egymástól. Anor még egy darabig nézegette az öregebbnél öregebb könyveket, majd leszedett egyet és elvitte magával. A szobájában még olvasta egy darabig, de utána lefeküdt aludni. Még elmondta az esti imát miközben a szeménél egy könnycsepp csordult le.  Bár jól érezte itt magát, hiányzott neki a családja. Mivel már nem bírta tovább nyitva tartani a szemét, elaludt.