Harry még a szünetben szeretett volna beszélni Mr. Weasleyvel az akcióról. Épp szerda volt, két nap múlva vissza kellett menniük az iskolába, és most látta elérkezőnek a pillanatot ahhoz, hogy beszéljen a férfivel.

- Arthur – szólította meg az olvasó Mr. Weasley-t. – Beszélhetnénk négyszemközt?

- Persze, Harry, mondd.

- Valami kevésbé feltűnő helyen, ha lehet.

- Rendben fiam – mondta, és kivezette a fiút a házból, egyenesen a mögé. – Mi lenne ilyen fontos? – gondolta magában.

- Tudunk a halálfalók tartózkodási helyéről – kezdett bele rögtön Harry miután a ház mögé értek.

- Harry, tudod egyáltalán, mit állítasz? Biztos?

- Igen, biztos, maga Draco Malfoy járt, ott, a Malfoy kúriában vannak.

- Ha az ifjú Malfoy ott járt, akkor lehet, hogy már elmentek, mivel tudják, hogy Draco elmondta nektek hol járt. Elég balgaság lenne odamenni úgy, hogy már nincs ott semmi.

- Valami nyomot biztos találnánk. És a köpenyem is náluk van.

- Az meg hogy kerül hozzájuk?

- Az egy hosszú történet, majd elmesélem. De cselekednünk kell, és szeretnék McGalagonynak is szólni erről.

- Rendben Harry, McGalagonyt bízd rám, vele amúgy is beszélni szeretnék, ha valamiben megállapodtam vele, szólók majd nektek. Addig ti is törjétek a fejeteket valamiféle terven, nem lehet csak úgy készületlenül oda menni.

A Kiválasztott bólintott, és visszament a házba, magára hagyva a férfit a hátsó kertben.

- Szóval Mr. Weasley azt mondta, hogy majd ő beszél a professzorral, és mi addig találjunk ki valamit?

Harryék a fönti fiú szobában beszélgettek.

- Igen Hermione, ezt mondta.

- Most így hárman nem hiszem, hogy jutnánk valamire… - kezdett bele Hermione.

- Figyelj Hermione, igyekeznünk kell, mire visszamegyünk az iskolába, valami épkézláb tervet kéne összeraknunk – sietette idegesen a többieket Harry.

- Szerintem Dracot kéne berakni csalinak. Szerintetek bevennék, hogyha odaállítana hozzájuk, és azt mondaná, hogy visszaáll?

- Nem tudom. Akkor egy hihető mesét kell kitalálnunk, hogy mivel álljon elő.

- Az meglesz. De mivan akkor, amit Arthur mondott, hogy már nincsenek a kúriában? Akkor hoppon maradtunk.

- Igen, azért kéne először Dracót odaküldeni, és megnézni, hogy egyáltalán ott vannak-e, vagy már leléptek.

- Miről folyik az eszmecsere? – lépett be Ginny.

- Semmi különösről édes, majd te is mindent meg fogsz időben tudni – mondta, miközben fölállt és kitessékelte barátnőjét az ajtón.

- Jól van na, már megyek is, ezt anélkül is megy, hogy kituszkolnál az ajtón, ÉDES! – mondta sértődötten a lány, és máris eltűnt a lépcsőlejáróban.

- Rendben. Szerintem Ginnyt ki kéne hagyni belőle – kezdte rögtön Harry, és visszaült a helyére.

- Szerintem is – csatlakozott Ron.

- Figyeljetek fiúk, szerintem meg nem – erősködött Hermione. – Balhét fog csapni, hogy megint őt hagyjuk ki az akcióból.

- Én ezt már megbeszéltem vele, és abban egyeztünk meg, hogy jöhet – vetette közbe Harry halkan.

- Mi? – hüledezett Ron. – Én meg nagyon nem szeretném, ha jönne. Mi van akkor, hogyha elfogják, és vele zsarolnak minket?

- Elegen vagyunk hozzá, hogy vigyázzunk rá, nem gondolod Ronald?

A vörös hajú fiú utálta, ha így szólítják, még barátnőjétől se viselte el.

- Rendben, de ha valami baja lesz a húgomnak…

- Akkor gondolom ugyanúgy hibásnak érzed majd magad, mint én. Majd együtt leugrunk a csillagvizsgáló toronyból, rendben?

A fiú egy halvány mosoly kíséretében bólintott, miközben barátnője a fejét csóválta.

Hamar eljött a péntek délelőtt, amikor vissza kellett menni a Roxfortba. Mindnyájuknak tudomásul kellett vennie, hogy hamarosan RAVASZ, és még egy sor se tanultak. Hermione persze igen, és össze is állított a fiúknak egy táblázatot, amit betartva, nem lesz probléma levizsgázni.

Remélték, hogy mire visszaérnek, Amy állapota valamit javulni fog, de tévedtek. A lányt másnap átszállították a Szent Mungóba. Susan, aki nap, mint nap barátnője mellett gubbasztott a gyengélkedőn, kedvetlen lett, ugyanúgy, mint Seamus. Állandóan húgán járt az esze, és mindig a klubhelység ablakán bámult kifele, mintha azt várta volna, hogy egy hóbagoly száll be rajta, örömhírrel a csőrében.

Éppen bájitaltanon ültek, és Élőhalál-esszenciát készítettek. A professzor fölírta a táblára a receptet, mivel az nem szerepelt a könyvben. Ez a bájital vizsgaanyag volt minden hetedikes tanuló számára, azon kívül nagyon veszélyes.

- Ki tudja, mire való ez a bájital? – kérdezte Lumpsluck. Harrynek volt valami az agyába erről a bájitalról, ha jól emlékezett a könyvtárban olvasott róla. Már nyújtotta is a kezét, de Hermione megint gyorsabb volt nála.

- Igen, Ms. Granger?

- Az élőhalál-esszencia egy egyedülálló altató bájital – olyan mély álmot okoz, amely könnyedén összetéveszthető a halállal.

- Kiváló – mondta a professzor. – 10 pont Griffendélnek.

- Látjátok a receptet a táblán, mindent megtaláltok a tároló szekrényben. Mindenkinek jó munkát kívánok – szólt Lumpsluck. – Dupla óra remélem mindenkinek elég lesz arra, hogy elkészítse a bájitalt.

Harry is hozzáfogott.

„Vágj föl két mákonybabot…” olvasta a táblán. Odament a szekrényhez és kivett két babnak látszó valamit, gondolta biztos ez mákonybab. Mikor meglátta, hogy Hermione is ugyanazt a kis növényt hozza, megnyugodott, és hozzáfogott.

Már majdnem kész volt, a főzete a következő anyagot belerakva rózsaszínűre vált. Megint ránézett a mellette szorgoskodó lányra, és látta, hogy az övé is most vált rózsaszínné.

Ekkor egy hatalmas robbanást halottak, és rögtön azután Lumpsluck szaladt be a terembe.

- Halálfalók...betörtek az iskolába…gyorsan mindenki a klubhelységébe… - hadarta.

De Harryéknek esze ágában se volt a klubhelységbe szaladni, és őket a teremben lévő összes diák követte.

Hogy törhettek be? – kérdezte magában futás közben.

Odaértek az előcsarnokba, ahol látták McGalagonyt és Bendry professzort küzdeni egy-egy halálfalóval. Segítenünk kell nekik, mikor meglátták a közeledő halálfalókat

- Nocsak, Harry Potter és a követői. – Eközben Harry mögött egy csapat diák sorakozott fel. – Régen találkoztunk – fogytatta egy szőke, hosszú hajú nő. – Emlékszel? Utoljára az Abszol úton találkoztam veled, és a barátaiddal.

- Tisztán emlékszem – mondta Harry, és elővette a pálcáját.

- Harry, nem küzdhetsz meg vele egyedül – szólt Hermione. – Sokkal többen vagyunk náluk, simán leverjük őket.

- Ezt most nekem kell megvívnom – mondta a fiú, és félrelökte barátját. Nem tudta, miért tette: talán bizonyítani akar mindenkinek, hogy Voldemort után egy halálfalóval is elbánik. De ha egyszer többen vannak? Simán legyőzik őket. Narcissa hangja hozta vissza a gondolataiból.

- Visszautasítod a barátaid segítségét? Szégyelld magad, rossz kisfiú – gúnyolódott a nő. – Csak nehogy elbukd.

- Azt lesheti – válaszolt Harry.

Narcissa már lendítette is a pálcáját, és egyetlen mozdulattal lefegyverezte a fiút, de Harry megfogta a pálcáját, nem engedte kirepülni a kezéből.

- Ügyes – szólt az ellenfél. – Mondjuk mi mást vártam a Nagyúr gyilkosától?

Mindketten kifáradhatatlanul harcoltak, de a halálfaló nő olyan átkokat küldött a fiú felé, amiket ő életében nem hallott, vagy nem mert kipróbálni. Mikor a Kiválasztott elesett, egy hátráltató átok következtében, Narcissának volt ideje lefegyverezni, és az egyik közelben lévő halálfaló megfogta a fiú kezét, ésegyszerre hoppanált az egész banda. A fiúnak, aki túlélte, hűlt helye volt.